Új műfüves pálya Csepelen

2017. március. 30., 16:56   |    

Új műfüves pálya Csepelen

A Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola új műfüves futballpályájának ünnepélyes átadásán részt vett Borbély Lénárd polgármester, Détári Lajos korábbi válogatott labdarúgó, míg az MLSZ-t Sipos Jenő szóvivő képviselte.

Csepelen nem ez az első műfüves futballpálya, hiszen már négy elkészült a kerületben, s a közeljövőben két 20x40 méteres pálya építését tervezik – mondta el Borbély Lénárd köszöntőjében. Sipos Jenő szóvivő beszédében kiemelte, az elmúlt bő hat évben, a szövetség támogatásával több mint ezer pálya épült vagy újult meg országszerte, részben ennek is köszönhető, hogy folyamatosan emelkedik, és ma már 250 ezernél jár a regisztrált futballisták száma.

Ezután Détári Lajos a jövő nemzedékéhez szólt. Arra buzdította a gyerekeket, hogy lehetőleg minél több időt fordítsanak a sportolásra, de a tanulásról se feledkezzenek meg. A köszöntő beszédek után átadták az új focipályát, Borbély Lénárd, Sipos Jenő, Détári Lajos, és egy ifjú focista, Jász Gergő vágta át a nemzeti színű szalagot, majd a Csepeli Utánpótlás Sportegyesület csapatai vették birtokba a pályát.

A hírkategória további hírei

Fejlesztések
Ülésezett az elnökség

2017-09-05 18:25:17

Ülésezett az elnökség

Fejlesztések
Megújulnak Budapest futballpályái
MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS